Több hetes várakozás és izgalom előzte meg azt a november eleji vasárnap éjjelt, amikor végre bepakolhattuk a cókmókjainkat egy sok tízezer kilométert megjárt Peugeot Boxerbe. Vállfákon a puccos ruhák, dobozban az ajándék Szepsy Úrágya Furmintok, az utastérben meg pokrócok a csökkentett komfortfokozatot kiegyenlítendő.
Hetek óta vártuk, hogy végre megjöjjön az e-mail a Romanée-Conti adminisztrációjától, amiben tudatják, hogy mikor vehetjük át a borokat. Megjött a levél. Benne a kérdéssel: hogy akkor ugye személyesen visszük el a pakkot? Hát persze!!! Eddig csak elméletben, bortanulmányaim és borélményeim által jártam Franciaországban. Személyesen még soha.
De ha már átautózunk Európa másik szegletébe, akkor útba kell ejtenünk még néhány, a Top Selection kínálatát gazdagító pincét. Így is lett. Bebugyoláltam magam a plédekbe az éjszakai zimankóban a kisteherautó anyósülésén, Péter pedig gázt adott. Irány az első célállomás, az ezerkétszáz kilométernyi távolságban lévő Elzász, a Maison Trimbach.
Ausztrián keresztülhajtva, a ködbe és éjszakába burkolózott nagy Németországon át vitt sok száz kilométeres utunk. Németországból nem látszott semmi, így egyrészt az autópályák méretéből és simaságából tudtam némi következtetést levonni, másrészt a csili-vili tisztaságú wc-k látványából az országra vonatkozóan. Ugyanakkor a hajnali öt előtt elindult masszív személyautó- és kamionforgalom mindennél jobban elárulta, hogy a németek mennyire véresen komolyan veszik magukat autóiparostul, és mennyire keményen repesztenek Európa gazdasági sztrádájának élén. De, hogy korábban kelnek a többi uniós polgárnál, az szent. Én viszont a sötét autópálya-monotóniától a kínkeservvel megérkezett hajnal-hasadásra annyira eltompultam, hogy reggelre hirtelen eltűnt Európa.
Másfél órácskányit „pihentem”. Átaludtad Strasbourgot, Elzászban vagyunk – magyarázta a koordinátákat Péter, míg gyűrötten feltápászkodtam vízszintesből függőlegesbe a valóban nem annyira kényelmes teherautó ülésén és megpillantottam a Vogézek láncolatát.
ELZÁSZ, RIBEAUVILLÉ, TRIMBACHÉK
Hogy fogok én ebben a „kialudt” állapotban kóstolni? – aggodalmaskodtam, míg megtaláltuk a Ribeauvillébe (Ribovili) Trimbachékhoz vezető mellékutat. S szemet dörzsölve, ásítozva ámuldoztam az elzászi települések mesebeli látványán. Ez pompás! - lelkendeztem, míg a boulanger-ek (pékek), a timber frame (külső gerendás) homlokzatú házak és szűk utcácskák közt az utat kerestük körbe-körbe karikába. Mert Bori a GPS csak mondta, és mondta, de minek?!
Okosabbak voltunk nála. Délelőtt tíz órára befutottunk Trimbachék udvarára. Tíz perc múlva pedig a platónkon landolt a Magyarországra szánt Trimbach rakomány. Gewürtztraminer-ek, Pinot Blanc-ok, Pinot Gris-k és az ultra szárazságú és eleganciájú Rajnai Rizlingek.
Ribeauvillében a Maison Trimbach - a pincészet összes melléképületeivel - kisebb gyár méretűre rúg. Udvarukra, érkezésünket követően, egy litván kamion is betolta hatalmas, borra szomjas testét. S mire felocsúdtam a hosszú utazás tortúrájából, irodájuk ajtajában felbukkant - mint utóbb megtudtam a testvére, Pierre által csak Hercegnek titulált - Jean Trimbach, a négyszáz éves borászdinasztia kereskedelmi és marketing igazgatója. Ők Elzász legelőkelőbb pincészete. Jean és Pierre a tizenkettedik generáció - vagy, ahogy Jean mondja, a présbe beleszületettek -, mely bort készít és értékesít az 1626-ban alapított birtokon. A család nemzetközi hírnevét azonban az 1839-ben világra jött Frédéric Emile alapozta meg. Emléke előtt Riesling Cuvée Frederic Emil nevű átlagosan negyvenöt éves tőkékről és mészkő alapról szüretelt boruk tiszteleg.
Jean Trimbach németes külsejű sudár ember. Határozott, de mosolygós. Kóstolótermükbe invitál és tölt, tölt és tölt. Kristálytiszta, feszes Rajnaikkal kezdünk majd a „vendanges tardives” késői szüret Gewürtztramininél rakjuk le a poharat.
Elragadtatásomat a Clos Sainte Hune 2009-nél nem tudom elfojtani és nem is akarom. Ez a bor az elegancia magasiskoláját képviseli. Az angol Decanter 1990-es évjáratáról csodálattal írt, egész oldalt szentelve nagyságának. Jean pedig csupán a világ legjobb Rajnai Rizlingjeként beszél róla.
Elzászi nagyágyú. Négyszáz angol font. Ezt a bort a kétszáz éve a család tulajdonában lévő „Rosacker” Grand Cru besorolású dűlő aldűlője a mindössze másfél hektáros „Clos St Hune” adja. Tőkéinek átlagéletkora ötven év. Terméséből maximum nyolcezer palackra futja évjáratonként. Trimbachék Grand Cru-in bio művelés zajlik, a cél mindig a talaj és a növényzet egyensúlyának megtalálása, megtartása, jellemzően terméskorlátozásra sincs szükségük, hisz az öreg tőkék már beálltak. Boraik a világ huszonkilenc három Michelin csillagos éttermének borlapjain elengedhetetlen szereplők.
A bort tisztelők közt magától értetődik, hogy a legnagyobb nedűk szent helyekről származnak, és rendre fel is tűnik a szent megjelölés a címkéken. A legenda szerint „Clos St Hune” borának termőhelyén egy szerzetes a vizet borrá változtatta egykoron. Tiszteletére St Hune néven templomot emeltek az utódok.
E Rajnai Rizling pedig összehasonlíthatatlan egyéniség. Légies eleganciával ötvözött dús ásványosságából kibuggyan az öröm. Összenyitja a dimenziókat, és fenn van már a platónkon néhány palackja, de a kistestvéreiből is jut Magyarországra. A hatalmas hordókkal teli pincéből feljőve távozóban még kötelező fényképezkedés a pinceajtó előtt Jean Trimbach-hal. Az autóban pedig feljegyzem: negyvenöt hektár saját területről és még felvásárolt szőlőből is dolgoznak. Elzászban egy hektár ára pedig kétszázezer eurótól indul és egymillió körül áll meg az ár. Hogy ez a csillagos ég? A java még csak most jön!
Irány Burgundia és a Domaine de la Romanée-Conti ...
Tallián Hedvig
