Patinás angol borkereskedő matuzsálemeket hagyott ott érte a legnevesebb német borász, Egon Müller, hogy képviselje őt a világ egyik legádázabb borpiacán, Angliában. FORCZEK ÁKOS lehetett volna diplomata vagy épp a titkosszolgálat embere. Nyelvismerete abszolút predesztinálta volna ilyetén karrier utakra. Ám szikrázó egyénisége, mely egy szempillantás alatt képes minden tekintetet magára irányítani, nem biztos, hogy előnyére vált volna titkos küldetéseken. Ösztönös érzékkel és kellő kalandvággyal megáldva a világ alkohol bizniszébe vetette bele magát, hogy végül a világ bortengerén hajózva idővel Szepsy István borait is felvegye legkedvesebb portékái közé. De vajon milyen körülmények közt dolgozik ma, és honnan indult Magyarország talán egyetlen igazán ütőképes külföldön élő borkereskedője?
Londonban a Piccadilly és az Oxford Street közt félúton a Regent Street-be torkollik a Conduit Street. Itt ütött tanyát néhány éve a ma már negyvenhat éves Forczek Ákos. Irodájába szűk lépcsőházon át vezet fel a keskeny lépcső. Az irodalakás hétköznapinak mondható, semmi fakszni. Minek is kéne? Hisz doboz hátán boros doboz hever. Borok az asztalokon, borok állványokon, borok hűtőkben. Európa és az újvilág legütősebb kis pincészeteinek borai várják, hogy Forczek Ákos kiöntse őket egy potens és potenciális ügyfél poharába. S bár kisebb focicsapatnyi kolléga gyűlt fel körülötte, mióta megvetette lábát Londonban, de az értékesítés érdemi részét mégis ő maga végzi. Bevetésre a független londoni borkereskedők elengedhetetlen kellékeivel: gurulós bőrönddel és hátizsákkal érkezik. Öltözéke kifogástalan, evezéssel karbantartott hatalmas mellkasára jól szabott öltöny feszül, alatta ing mandzsetta gombokkal. Lábára pedig kiskunhalasi cipész szabja a cipőt. Ő maga is az alföldi településről származik. A lábbelit vehetné már az irodájától kőhajításnyira működő, az elegáns Regent Street sarkán lévő királyi védjegyes cipészetnél is. De ő miközben világpolgár, ragaszkodik az alföldi mesterhez, és persze Magyarországhoz is.
Forczek Ákos
"... megkértem mutasson már be, mondván a Hennessy nélkülem félkarú óriás marad csupán."
(Sárközy Marianna felvétele)
A világpolgárság kabátját már gyerekként elkezdte magára ölteni, mezőgazdasági szakember édesapja Algériában kapott megbízást a hetvenes években. A család így négy évet Észak-Afrikában töltött. A kisiskolás fiú kifogástalanul megtanult - nem csak az egykori gyarmatosítók nyelvén - franciául, de a helyiekkel is hamar szót értett. A helyi iskolába való beilleszkedést igazi férfias kihívásnak vette - hisz eleinte szokatlan jelenségnek számított kék szemeivel és szőke hajával a feketés tónusú gyerekek közt – és a tisztelet hamar kivívta, amikor megnyert egy távol köpő versenyt. A mellé fogadott helyi nyelvészprofesszor pedig édesapja legnagyobb megrökönyödésére egy hónap alatt megtanította arabul olvasni. Ma is folyékonyan beszél arabul. Algériát követően, tizennégy évesen kinyilvánította, hogy ő bizony nem kíván majd Magyarországon karriert építeni. Külföldi boldogulásának esélyeit növelendő időközben megtanult oroszul és természetesen angolul is a magyar, a francia és az arab mellé. Első diplomáját pedig a Közgazdasági Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok Szakán szerezte.
Ezek után meglepő, hogy az előző rendszer is szemet vetett a fiatalemberre?
Az ezen írás alapját adó beszélgetést egy a naptárába nehezen beszuszakolt időpontban és lehetetlen helyszínen folytatjuk - a Liszt Ferenc Repülőtértől egy kőhajításnyira -, ahová két angol séffel érkezik, mielőtt Pécs felé vennék az irányt, hogy bevezesse a magyar szalámi készítés rejtelmeibe a fiatal és meglehetősen művelt fine dining szakembereket. Így egy vecsési szálloda halljában ülünk le egy gyors karriervázlat erejéig.
Borkereskedőnek lenni nem túl könnyű kenyér Londonban, miért nem lett inkább diplomata, jön a kézenfekvő kérdés belőlem, hisz öt nyelven mégiscsak folyékonyan beszél.
„Még az egyetem előtt, a seregben – kötelező sorkatonai szolgálatom alatt - megkörnyékezett a titkosszolgálat, de hála a rendszerváltásnak megúsztam a haza ilyetén „szolgálatát”. Aztán mivel a politikai pálya nemhogy bármilyen formája, de még a gondolata sem vonzott, így sokakkal ellentétben én nem mentem be a rendszerváltás idején a külügybe, pedig Jeszenszky Géza akkor lépett elő tanszékvezetőből külügyminiszterré, és semmi akadálya nem lett volna, hogy végül diplomata legyek. Viszont terveimmel összhangban, az egyetem végén már mehettem is el Magyarországról. Kaptam egy ösztöndíjat egy csúcs posztgraduális képzésre Franciaországba. Angouléme, Cognactól negyven kilométerre van és olyan csodás hely, hogy ha süt a nap, akkor is minden szürke. Már javában töltöttem az ösztöndíjas időmet, amikor az iskola udvarára egyszer csak befutott egy szép nagy autó sofőrrel, és kiszállt belőle egy kifogástalanul öltözött úr. Nem bírtam ki, hogy ne kérdezzem meg az igazgatónkat, hogy ki érkezett. Megtudtam, hogy a Hennessy HR menedzsere. Mire megkértem, mutasson már be, mondván a Hennessy nélkülem félkarú óriás marad csupán. Huszonnégy éves voltam, a munkáról akkoriban még fogalmam sem volt. Bemutatott. Ezt követően négy hónapig interjúvoltak. A végső döntést pedig négy igazgatótanácsi tag hozta meg, miután az irodáik közt ide-oda rohangáltam. Felvettek. De ezzel nem egyszerűen junior területi menedzsere lettem a Hennessy Kelet-Európa ágának, de kaptam titkárnőt, sofőrt, hozzáférést magánrepülőhöz, ötszázezer frankos utazási büdzsét, és kétmillió frankot marketingre. Hat hónap múlva pedig fölmondott a főnököm és Kelet-Európát teljes jogon képviselő menedzserré léptem elő. Pia, lóvé lényegében korlátlanul. Mi kell ennél több egy huszonévesnek?” – teszi fel a válaszra nem váró kérdést nevetve Ákos.
„Úgyhogy jártam az országokat. Töltöttem az emberekbe a csúcs szeszt. Életem jó, de kemény négy éve zajlott akkortájt. 1993-ban mikor épp mentem a jekatyerinburgi kaszinóba fogyást ellenőrizni, egyszer csak hallom, hogy valaki azt kiálltja, ne mozdulj! A következő pillanatban - velem együtt - mindenkit falhoz állított a helyi maffia. Egy papát pedig megragadtak, kicipelték a teremből, és a lépcső alján főbe lőtték. Na! Ezt követően úgy öt órán át egyáltalán nem akartunk kimenni a kaszinóból. Amikor végül el mertünk indulni a szállásra, át kellett lépnünk a hóban csonttá fagyott faszin.”
Ki gondolná, hogy a legális szeszkereskedelem is lehet olyan veszélyes, mint egykor az amerikai szesztilalom idején a XX. század elején. De a férfias történetekből nem fogy ki ennyivel a borkereskedő.
„Egy év múlva pedig személyemben jelent meg az első nyugati cég Novoszibirszkben. Leszálltam a repülőről és levegőt alig bírtam venni. Mínusz harminckilenc fokot mértek a hőmérők. A pezsgőt jobbnak láttuk a hat fokos hűtőben tárolni, hogy meg ne fagyjon! Na! Itt reggel tízkor nekiláttunk pezsgőzni, de a hidegre való tekintettel tizenegytől már konyakozni kellett. A helyi tévé különleges „státuszomra” való tekintettel meg is interjúvolt. Évekkel később derült ki, hogy ez a tévéfelvétel az ábrázatommal milliószor ment le a helyi csatornán. Már Londonban éltem, amikor 2002-ben odajött hozzám egy szibériai ember, nagy örömmel ismerősként üdvözölt, mint kiderült a tévéből ismert. Képzelheted: „elég jól”! Mindeközben itthon még elvégeztem a jogot, de a doktori cím megszerzése helyett inkább elmentem Európa első MBA képzésére az INSEAD-ra.”
De vajon ezen nem hétköznapi élmények közé, hogy épül be a kifinomult borértés, ami aztán elengedhetetlen lesz nem csak a Szepsy borok, de más elsőrangú francia, német pincék borainak forgalmazásához is.
„A Hennessy pincéjéről állítom, hogy a világ legnagyobb alkohol gyűjteménye. Sokakkal ellentétben, jómagam tisztelettel és jól nevelten viselkedtem a konyhai személyzettel, így aztán nem győztek hálálkodni a pince mélyén őrzött csodákkal. Elég hamar irányba állt az ízlésem miután Mouton Rothschild-okkal, Cheval Blanc-okkal kényeztettek. Életem első pincetúrája is Cheval Blanc-hoz vezetett.”
Elragadóan lehengerlő stílusa erősíti a külső szemlélőben a világfi érzést, ám Ákos magánélete határozottan a konzervatív modell szerint szerveződik.
„Édesanyám Szentendréről rendszeresen jár ki hozzánk Londonba vigyázni a kislányunkra Anasztáziára és természetesen az ünnepeket is velünk tölti. A feleségemet Moszkvában a Seremetyevó reptéren a becsekkolásnál ismertem meg. Kisegítettem az orosztudásommal. Utazás közben kiderült róla, hogy sokakkal ellentétben szereti és érti is a jó konyakot. Az amerikai születésű, de kelet-európai ősökkel rendelkező Michellet 1997-ben feleségül vettem. Ekkoriban a McKinsey hosszasan győzködött, hogy menjek el hozzájuk interjúra, de már javában terveztem a saját cégem létrehozását. Az interjú száz százalékosra sikerült. Le is mentek hídba! Nagyon akarták, hogy nekik dolgozzak. Végül felajánlották, hogy ha mégsem menne a saját cég, két év lejártával még választhatom őket.”
A kis cég azonban elindult. Tizenöt éve megy, sőt néhány hónapja már Magyarországon is megvetette a lábát.
„A feleségem munkája miatt Párizsból átköltöztünk Angliába én pedig nagy felbuzdulással, és erős hennessy-s tapasztalatokkal felvértezve elhatároztam, meghódítom Londont egy Chrystal szintű százötven fontos Henri-Giraud Champagne-nyal és egy ezer fontos konyakkal. Persze, hogy mindenki kiröhögött. A frusztráló légkör kellős közepén beindítottam a Top Selectiont. De hamar kiderült, hogy gyorsabb a cash-flow, ha bort árulok. Mára hetvennégy beszállítóval és kilenc fős csapattal dolgozunk. Még ma is utálnak Londonban sokan, amiért Egon Müller otthagyta a több száz éves múlttal rendelkező borkereskedéseket és engem választott, az ismeretlen magyart.”
Lassan eljön a pillanat, amikor Forczek Ákos rátalál Szepsy Istvánra és a borok is bekerülnek a Top Selection választékába.
„Mindig munkált bennem, hogy magyar bort áruljak. Barátom, Jankovics Péter kutatta fel nekem, hogy kit érdemes otthonról árulni. Amikor megismertük Pista bácsit, csupán ezernyolcszáz üveg volt az éves termése. Ez volt az 1997-es aszú. Gyorsan kialakult a barátság köztünk. Mindig megbíztunk egymásban. Talán mondhatom, hogy együtt nőttünk fel és vergődtünk át a recesszión is Istvánnal. Londonban akkoriban már lehetett itt-ott Szepsyt kapni. De attól a néhány lelketlentől hamar felvásároltam minden üveget. 2001-nek már a 1998-as évjárattal vágtunk neki. A 1999-es aszú pedig harminchárom fontról hirtelen ötvenötre ugrott, az eszenciájáért pedig már kétszáz fontot adtak.
Szepsy Istvánnal
De, hogy valójában mekkora a boraiban rejlő potenciál, arra akkor jöttünk rá, amikor István társaságában a Caviar House-ban mutattam be a borait a Piccadillyn. Öntögettem a bort, amikor hirtelen becsatlakozott hozzánk a szomszéd asztaltól, mint kiderült, egy vészesen diabéteszes ember. Ez az úr végül nem csak bevásárolt, de New Yorkban aukcióra is bocsátott néhányat a borokból. Na, akkor kattant be igazán, hogy mi rejlik a Szepsy borban.”
Már érteni, azaz inkább érezni vélem Forczek Ákos sikerének titkát, de azért rákérdezek.
„Mindig az igazat mondom. Nincs marketing szöveg, és habosítás. Töltök a borból és a fogyasztó dönt, harminc borból mindig tud két neki tetszőt választani. De csak olyan bort veszek be a választékunkba, amit bármilyen körülmények közt oda tudok tenni a leendő vevőm elé, és behunyt szemmel is vállalok. Nem csupán azt tudom a borászaimról, hogy mikor rohadt a szőlőjük Nuit-Saint-George-ban, de a kutyájuk és feleségeik nevétől kezdve a nagyapjuk halálának évfordulójáig elég sok mindent.”
Forczek Ákos, Ifj. Szepsy István, Jankovics Péter a Top Selection magyarországi bemutatkozó kóstolóján 2013 végén
(Sárközy Marianna felvétele)
Végül, miért akar Magyarországon külhoni bort eladni?
„A magyar nagy borkultúra, verhetetlen ősi fajtákkal, de azért hoztam létre a Top Selectiont Magyarországon is, mert be akarok mutatni olyan borokat, amiket itthon nem lehet úgy megtermelni, mint kedvenc termőhelyükön, mondjuk egy Syraht, vagy Pinot Noirt. Persze a Londonban felgyűlt tudást is kamatoztatni szeretném. De a hazai borkereskedést a száz százalékosan megbízható barátom, Jankovics Péter nélkül soha nem mertem volna elindítani. Huszonhét éve ismerem őt. Egyforma lelkesedéssel osztozunk a bor imádaton. Körbejártuk együtt a világ borvidékeit, Szepsy Istvánt is egyszerre ismertük meg. Sőt, ha mindez még nem lenne elég, naponta négyszer beszélünk telefonon. Közös helytállásaink közé tartozik, amikor Egonnál és Istvánnál is elég rendesen elhajoltunk a hordóik közelében.”
Tallián Hedvig
Érdeklődni a Top Selection kínálatáról Jankovics Pétertől lehet, az alábbi email címen peterjankovics@topselection.co.uk
