Négyezer kilométer, öt borvidék, pár tonna bor, ízek illatok, benyomások. Jelentés Európa szőlőskertjeiből 2017 májusában.
Úgy ültem a bakon, mint akit jól megvertek, mert már mögöttünk volt ezerötszáz kilométer. Náthásan s a nem-alvástól tépázott idegrendszerrel tűrtem e kalandot a Renault Master anyósülésén miközben a francia napfény egyre csak áradt a hazainál hatszor nagyobbnak tűnő szántóföldeken. Tűrni kellett, hogy Elzászból, a hajnali kettes érkezés és a hatórás ébredés, valójában négy óra nem alvás - után odaérjünk Champagne-ba egy bájos könnyű ebédre természetesen Champagne-nyal kísérten. Ahol a kötél vastagságú spárga után még hozta a házicseléd, s még hozta és hozta, a könnyed fogásokat. A házigazda fiatal úr beleszületett az ékszerdoboz csinosságú Bouzy-ba - ejtsd buzi. Édes teher Champagne-ban Bouzy-inak lenni. Úgy képzeljék, hogy egy láthatatlan kertésszel hanyag elegánsra szabatott kőkerítéssel körbezárt kerthez egy mini átriumos nappalin át vezetett a fotelek közti kacskaringó, ahol - ki tudja eredeti vagy másolat - francia avantgarde remekek csüngtek a falon. A padlón pedig lazán szétrakosgatott fotelek, vagy húsz. Arra várva, hogy valaki beléjük huppanva lenyugtassa tekintetét a falak állóképein. Nos, nekünk erre nem volt módunk, mert a csábos május spárgás terített asztalánál kellett randevúznunk egy hatalmas meggy-cseresznye fa félárnyékban a sámpányiság gyönyörével. S közben inni kellett volna a Champagne-t, ami nekem nem sikerült. Ráinni a kialvatlanságra az az igazi dimenzióugrás, ezt nem próbáltam ki. Csak szipogtam belőle némileg, meg Széchenyi példájából is okulok, ha Champegne-ra kerül a sor, mert a jó gróf vérhányósra itta magát 1832-ben a borvilág legnagyobb blöffjétől, itt a szomszédban Eperneyben. Naplójából kiolvashatók a profán részletek. Sebtiben szabadulnunk kellett a felkínált sajt táltól – tudják, de Gaulle nehezen viselte, hogy egy olyan nemzetet kell elnökölnie, ahol ötszáznál is több sajttal áll szemben az ember – ezen is volt vagy nyolc féle, s alig kóstoltuk, de máris loholni kellett tovább Chablisba…
Fel sem ocsúdok a Champagne-t inni Champagne élményéből másfél óra múlva már Chabils-t iszom Chablis-ban. Háromszáz kilométerrel odébb halk szavú francia tölt. Szecskő Tomi (Mátraalja) vagy Kovács Tamás (Csopak) is állhatna az asztallá nyugdíjazott hordók mellett és tölthetné a kiváló meszes agyagon termett chardonnay-ket. A negyvenöt éves Cyril Testut családját rendesen megtépázta a XX. század, de édesapja, Philippe felgyűrte az ing ujját és nekilátott birtokot építeni. Először a Dél-Rhone kövecses világa lobbantott benne szerelmet, aztán csak lehorgonyzott szülő-szőlővidékén sikeresen újra birtokon belülre kerülve. A ma tízen pár hektáros kis birtoknak - melyet húsz éve már a nyugodt és halk szavú fiú Cyril irányít - főként magas minőségű területek Premier és Grand cru-k méltóságos öreg tőkéi adják hírnevét. Imádom a ropogós Chablist! Ezen mutatja a Chardonnay a legszebb arcát, vagy csak én vagyok sav függő. A savak arcairól Rajnairól és Furmintól még lesz szó. Mindenesetre ez a Kimmeridigan agyag alapon termett hegylé felüdülés a meleg májusban, nem is öntöm ki úgy, mint a luxusblöff sámpányt. A zöld savakat igya, aki termelte. De ennek nem tudok ellenállni.
Csendes chablis-i birtokosunk kivételesen elegáns chardonnay-i bemutatása után kikocsiz minket birtoka valóságába - ha Mádon lennénk azt mondanám az Öreg Király tetejére, de nem ott vagyunk. Egy tölgyes közepén szállunk ki az autóból. Lassan lépdelve kibomlik az erdő széli kilátás. Chablis valójában egy gigantikus lavórra emlékeztet.
S ahogy a fegyelmezetten nyújtózó szőlővidékek mindig, itt is meg kell emelnem az otthon hagyott kalapomat Európa szorgos szőlőmunkásai előtt, azok előtt, akik munkába vetett hitükkel fegyelmezett sorokba kényszerítik a szőlőt és ezzel évezredek kitartó izzadtságával megteremtik kivételes kultúránk alapját. Ez szüremlik át a nagy Chablis látványon is. Mint ahogy ez szüremlik át a mádi medencében is. Mielőtt bárki idegenszívűséggel vádolna. Engem!?
Aztán vacsora. Átvágunk a középkori kis kővároson Chablis-n, melyről a borvidék is nevét kapta. Sehol senki, unatkozik a nyugalom. Tempósan sétálunk az Michelin csillagosnak ígért, ám végül csak kifogástalan vacsorát kínáló étterembe, s amint lehet én a desszert elől ágyba menekülök. A fáradtság nem hagy aludni pedig másnap nem ártana az arany világba kipihenten érkezni. Ááá!!! A náthám nem múlik a torkom is fáj. Ez a hajó elvitorlázott. Aztán csak bele alszom a chablis-i éjszakába.
Reggeli után irány az arany vidék a Cote d’Or. Apropó reggeli! Tekerjünk egy kicsit vissza az időben egy másfél napot, a térben meg észak-keletre Elzászba. Bő ezer kilométeres és éjjel kettes érkezésünk éjszakáján ajtórácsba dugott borítékba rejtett kulccsal várt bennünket a édes kis hotel Ribeauvillében.
S bár szobánk kifogástalan nyugalmat adott néhány kegyetlen nem alvós óra után érkeztem a reggelihez. S kialvatlan nyúzottan el akartam hessegetni az erősen szolgálatkész filigrán recepcióst, mondván látom mi a kínálat guszta és bőséges. Hagyon má’! De csak ragaszkodott a gasztro idegenvezetéshez. És milyen jól tette! Mint egy nagyvállalat vezérigazgatója mutogatta végig birodalma elemeit, ami esetünkben a francia reggeli kínálatában öltött testet. Bioalmalé, biokefír. Lazac s egyéb paték. A tojást boldog tyúkoktól szerezték – emelte ki – tehát az is bio. A kávégép gombjainak rejtelmét is felfedte előttem, majd a hangsúlyozottan Elzász földjén termett eperrel büszkélkedett s végül megérkeztünk a bagettek, croissant-ok csinos kis tálalójához, melynek tartalmát a pár lépésre lévő péktől pakolták elénk. A francia gasztronómiát kéretik véresen komolyan venni, volt a kis elzászi ember burkolt üzenete. Én meg hagytam magam elcsábítani. És még rágtuk az foszlós croissant-t, de már vettük is az irányt Champagne felé, melynek laza kerti ebédjéről fentebb már értekeztem.
De most már aztán tényleg érkezzünk már meg a csodák világába Burgundia szívébe! Követelheti az olvasó. Joggal! Bordeaux a könyvelők borát adja, Burgundia a költőkét, írta egyszer az angol Decanterben egy ázsiai szerző. Chambolle-Musigny csúcspincéjénél tényleg egy költő világába hajtunk be három autóval fél tízre az előre leegyeztetett időpontban. A Domaine Comte Georges de Vogüe kőkapuja meg a középkori falu is lírai. A borász, Francois Millet poharas kosárkájával a karján már vezet is be bennünket a hordók közé. A törékeny, halk beszédű ember miközben kiszippantja a hordókból a n a g y o n drága pinot noirokat, értelmezésüket metaforákba csomagolja. S magát a metafora szót is kedvvel használja. Emberként tekint boraikra. Francios, a tizen-pár hektáros birtok dűlőinek tulajdonságait a végletekig tiszteletben tartó kifinomult, nyugodt művészember. S hogy ezek a dűlők milyen borokat adnak? Maradjunk annyiban, hogy Burgundia nem véletlenül a költőké. S bár a költők mindig csórók, ezeknek a szőlőföldeknek az ára szerte Burgundiában már a csillagos égig szaladt, fél hektárok euró milliókért cserélnek gazdát. Kóstolónk a friss, 2016-os tételekből áll, az utolsó izgalom az Amoureuses, a név sejteti mennyire ellenállhatatlanul csábító bort ad ez az aldűlő. Az árát ne kérdezzék! A pincészet First Ladyje – idézem Francios-t. Megkóstolom, és a náthám mellett is érzem, hódolat illeti.
Nem lehet hosszan ámuldozni, mert máris rohannunk kell tovább, vár minket Baron Thenard Jean Baptiste, akinek 1760-ban alapították a birtokát az ősei, és bár a központ földje Givryben - ide tartunk - kiváló ár érték arányú pinot ad, a borász dinasztia büszkesége az aranyrészben található Montrachet tulajdonrész ...
Folytatom.
Tallián Hedvig
