Érzem a felelősségem! Ezzel a kijelentéssel kezdte a beszélgetést, majd röviden összefoglalta, hogy érzi magát az Úrágya, a Szent Tamás, néhány a csúcsdűlők közül a hónapok óta tartó szárazságban. Majd a Betsekről is szólt, ahol épp kinn vizsgálódott, amikor rátelefonáltam, hogy kifaggassam tudja-e mekkora hullámokat vet a nyilvánosságnak tett kijelentése luxusmárka és ár viszonylatában. Pedig Szepsy István nem mondott újat, hisz erről beszél negyed évszázada, mikor az első megrökönyödést okozó döntést meghozta. Egy gondolatkör foglalkoztatja azóta is. Miként lehet a szőlő- és a bor minőségét nemzetközi szinten is a legfelsőbb szintre emelni, ami Tokaj-hegyalja népességét méltó módon meg- és eltartja.

Huszonhárom éve, épp így nyár derekán mert először ​dönteni és korszakhatárt húzni, leszórta a termés felét a földre. A falu meg kinevette, hogy meghibbant. De elindította a hozamkorlátozást. Majd a kiváló minőségű szőlőből szüretelt aszúbor megérett, az első világlátott magyar borbírák megkóstolták és azonnal felfogták: kimagasló minőség született!

Ám azt követően, hogy számára is bizonyossá vált, az új aszúval mérföldkövet rakott le, magabiztosan nemet tudott ​mondani ​a kereskedőnek,​ ​aki a szegény ország szegény termelőjétől nyomott áron akarta megvásárolni a nagyszerű aszút. Nemet mondott, mert egy pillanatig nem kételkedett, hogy csúcsminőségű aszúihoz​ ne találna az ő és munkatársai munkáját​ elismerő vevőkört.​ „Ha Isten megadta a terméket, a vevőt is megadja hozzá.” Nem egyszer hallottam tőle e mondatot. Néhány év múlva pedig már a borvilág legérdekesebb figurái közt tartják számon, Stephen Brook Wine People című könyvébe is bekerül. Ebben az időszakban kopogtat be hozzá az egyik neki szánt kereskedő is. A Londonban harminc évesen saját borkereskedést alapító, öt nyelven beszélő Forczek Ákos így emlékszik a kezdetekre: „Az 1999-es Szepsy Aszú harminchárom angol fontról hirtelen ötvenötre ugrott, az esszenciájáért pedig már kétszáz fontot adtak. De, hogy valójában mekkora a boraiban rejlő potenciál, arra akkor jöttünk rá, amikor egy londoni kóstoltatás után egy úr nem csak bevásárolt, de New Yorkban aukcióra is bocsátott néhányat a borokból. Ekkor kezdtük sejteni, hogy mi rejlik a Szepsy borban.” Pedig a világízlés nem nagyon kedvezett az édes boroknak, pláne az aszúnak, amely természetes édes borként a világ legkézimunkaigényesebb eljárásával, szemenkénti szedéssel születik.

Így aztán, egyrészt a gazdasági kényszer, másrészt pedig az egyetemista kora óta tartó és egyre intenzívebb geológiai érdeklődés vitte a figyelmét új irányba és még mélyebbre Tokaj-hegyalja alapkőzeteibe. Újabb mérföldkőhöz érkezett. Szentségtörő lépést tettek Demeter Zoltánnal. Csúcsminőségű száraz furminttal rukkoltak elő - Tokajban. A nemzetközi ítészek 2003-as Szent Tamását egyből beválogatták a világ száz legjobbja közé. A Financial Times hasábjain 2010 tavaszán a nagy borszakíró Jancis Robinson MW is megüzente a világnak, Szepsy és más megbízható termelő tokaji száraz furmintjai a legnagyszerűbb burgundi fehérek alternatívái. A legmagasabb presztízsű európai borászatok vezetői 2013 novemberében neki ítélték a „Les Seigneurs du Vin” a Bor Ura díjat. S milyen palack és föld árak uralkodnak Európa nyugati felén, miközben világraszóló borait Szepsy István Magyarország egyik legszegényebb szegletében készíti? Moselben, a Scharzhofbergen egy hektár ára meghaladja a félmillió eurót. Erről a földdarabról készülnek Egon Müller Trockenbeerenauslese-éi, (szintén természetes édes, akár az aszú). A bor esetében fontos piaci szempont, hogy muzeális vagy újabb évjáratú borokról beszélünk-e, egy friss 2011-es palack ára nettó négyezer angol font, de egy 1999-es ugyaninnen már hat és tízezer angol font között mozog.

Grand Cru-s palackok - Burgundia legjava

Champagne-ban egy hektár szőlő másfél millió euró. Elzászban egy hektár csúcsfekvés szintén egymillió eurót kóstál. Burgundiában a legolcsóbbak a village területek (település azaz, hazai viszonylatban a Mád bor bormárka mögötti összefogás ültetvényei) szintén másfél millió eurón cserélnek gazdát. A csúcsfekvések azaz a Grand Cru-k közül épp gazdát keres a Bonnes Mares fél hektárja, húsz millió euróért már birtokon belülre lehet kerülni. A Batard Montrachet-én a minap egy 416,16 négyzetméternyi (1/24-ed hektár) terület kelt el másfél millió euróért. Burgundia termésének alsó két szegmensében tizenkét-tizenöt euró körül kezdenek palackonként árazni és hatvan eurónál állnak meg. A Premier- és Grand Cru-kön termett boroknál hétköznapi dolog egyetlen palackért több ezer eurót adni. Kultikus pincéknél pedig tízezer eurót is kifizetnek a friss évjárat palackjáért a gyűjtők. Persze, miután a pince várólistájára felkerültek.  

Sorolhatnám hosszan hány alkalommal érdemelte ki a legmagasabb ligába kerülést és hány egy-, két-, három Michelin csillagos étterem borlapjain szerepelnek, sőt poharazzák is Szepsy István borait Londontól Hong-Kongig. A bordeaux-i Sauternes luxuspincéjéből a Chateau d’Yquemtől a 2001-es palackjának tartalmát ötszáz euróért már meg is lehet kóstolni. E francia pincészet boraihoz szeretik hasonlítgatni a Szepsy Aszúkat, de csak addig, amíg ki nem derül, hogy a francia a magyarhoz képest gyengébb savérzete miatt alul nem marad.

Mindez idő alatt Szepsy István falujában a Mádi Kör a hagyomány, a minőség és az eredet védelmének érdekében alakult meg, tömörítendő azon pincészeteket, melyek értik és érzik, hogy miért muszáj nagyszerű borokat készíteni. De ne feledkezzek meg arról a közel ötven, a borvidék egészéhez képest még mindig kisebbségben lévő családi és más különféle tulajdonosi szerkezetben működő borászatról, akik az általa kitaposott ösvényen haladnak.

„Vannak és lesznek is olyan dűlő-, sőt parcellaszelektált aszúink, a hozamból adódóan csak nagyon alacsony palackszámmal, melyek az eddigiekhez képest ezerötszáz százalékos emeléssel kerülnek piacra. Az ezer euró ahhoz kell, hogy komolyan vegyenek bennünket, hogy tekintélye legyen a borvidékünknek. De a boraink többsége eztán is hozzáférhető lesz a borkedvelő magyar középosztály számára.”

Amióta Szepsy Istvánt faggatom, mindig beszélt a magas árról, de ez soha nem a luxusmárka hajszolása volt. Hanem egyrészt a szőlőben Szepsyéknél egyébként egész éven át foglalkoztatott hegyaljai ember életminőségéről szól. Amit pontosan lát Szepsy István, hisz nem csak benne él a tájban, de minden hajnalban maga is beül a volán mögé, hogy összeszedje a szőlőjében dolgozó asszonyokat. Másrészt egy-egy hektár termővé tétele iszonyatos ráfordítással valósítható csak meg, és a legjobb fekvések közül még sok nincs is művelés alá vonva. Egy bozótos kipucolásától kezdve a szőlőtelepítésen át az első termésig évek telnek el, egy jó fekvés hektárja harminc-negyven millió forintot felemészt. A tokaji földterületek a fent ismertetett európai árakhoz képest sehol sincsenek, de a fenti költségek a borok jelenlegi árszintje mellett erőn felüli áldozatokat követelnek a termelőktől, de a földből, szőlőből élők jövedelemszintje sem hasonlítható össze egy burgundiai termelőével.

Mindezek alapján erősen támogatandó Szepsy István, amikor újabb mérföldkőnek tekinthető döntést jelent be, bizonyos dűlő- illetve parcella szelektált aszúi árával kapcsolatban. 

Szepsy István

Végül pedig a pénzre egyáltalán nem váltható, de az egész borvidék emelkedését szolgáló szellemiségről is szólnom kell, ami nélkül Szepsy István nem lenne az, akinek a kezdetek óta ismerem. Hosszú évek óta áll tudatosan önnön lényéhez, a Teremtést alázattal szemléli, de társteremtőként is tekint emberi működésére. Természet imádatáról árulkodik egy néhány éve nekem tett megjegyzése, hogy őt az különbözteti meg a világ más borászaitól, hogy belülről is látja a szőlőnövényt. Mostani telefonbeszélgetésünk vége felé csak új dűlőszegletet, más fürtalakzatot és érésdinamikát fedez épp fel, amint a Betsek dűlőben sétál. Látja, mely parcellákat rendelte a Teremtő kizárólag csúcs aszú készítésre. Szepsy István kisugárzását a látható és megfogható világon túli dolgok, és a lélek iránt kicsit fogékonyak egyből érzik. 

A beszélgetés elején felvetett felelősségérzetéről pedig így elmélkedik, „A szakmai továbbfejlődés szükségessége, folytonos akarása és egy érzéstömeg áll mostani döntésem mögött. Elérkezettnek látom az időt, mert tapasztalom, hogy mennyire kínlódik a vidék, emberek és borászatok egyaránt. A magyar értékeket ilyen módon is a végsőkig elmenve meg kell jeleníteni! Csodálkozzon ránk a világ!” – zárja a telefonbeszélgetést a borász. Tokaj a világ borvidékeinek sorában már századokkal ezelőtt kiérdemelte a királyi jelzőt - teszi hozzá e sorok írója - akkor most, amikor egyedülálló, megtapasztalható és valós értékeit precízen és szívvel is térképezik, valóban eljött az ideje, hogy pénzzel is visszaadják a rangot. Ez is a felelősség része, mert vannak, akik csak a számokból értenek.

Tallián Hedvig

(Az írás a Magyar Nemzet 2015. augusztus 13-ai nyomtatott számában jelent meg.)